Valószínűleg semmi újat nem mondok már azzal, hogy ismét Egyiptomban voltunk egy hetet :) Tény és való, hogy nagyon ráfixálódtunk a Vörös-tenger élővilágára, és egyébként az arab vendégszeretetet is kezdjük igencsak megkedvelni. Ez alkalommal visszatértünk Marsa Shagrára, a búvárfaluba, ahol májusban is voltunk.
Egy 28 fős csapattal utaztunk, és már az indulás pillanatától kezdve remekül szórakoztunk. Karlóval, aki Magyarország legismertebb búvároktatója és a Cápasuttogó becenévre hallgat, remek csapatot alkottunk vízben és szárazföldön egyaránt :) Biyadhoo sokat segített a csoport menedzselésében, a bejelentkezéstől kezdve a checkdive-on keresztül egészen a napi merülésekig, így a közös "munka" során az eddiginél is jobban összebarátkoztunk.
A szobánk hasonló volt a májusihoz, de most sokkal közelebb voltunk a központi részhez, ahol a búvárbázis, a pihenő, a kávézó és az étterem található, így jóval kevesebbet kellett gyalogolni, ami különösen este, a búvárkodástól kifáradva nagy fegyvertény volt :) A társaság elképesztő volt, minden étkezésnél betegre nevettük magunkat, de napközben a pihenőben vagy a kávézóban is jókat beszélgettünk, kisebb csoportokban, szóval nem unatkoztunk egy percet se.
Marsa Shagra nagyon hangulatos kis hely, mutatok is néhány képet róla, ha valaki esetleg a májusi bejegyzést nem látta volna.
Az ételek mintha még a májusinál is kicsit jobbak lettek volna, legalábbis most több kedvünkre való fogás volt, elsősorban a hidegkonyha terén. Ettünk mindent, amihez csak kedvünk volt, friss zöldséget, gyümölcsöt, szóval olyanokat, amiket megmosnak fogyasztás előtt, de nem főzik meg, és most se átkozott meg minket a fáraó, úgyhogy lassan elmondhatjuk, hogy Egyiptom (legalábbis a normális, minőségi szálláshelyek) nagyjából úrrá lett a vízzel kapcsolatos problémán, ami sok külföldi turistát elriasztott. Azt a szabályt, hogy csapvízzel tilos fogat mosni, továbbra is be kell tartani, de már ezt is egészen jól megszoktuk.
Ez alatt az egy hét alatt sokat merültünk a házizátonyon, de emelett elmentünk több rövidebb kirándulásra, távolabbi merülőhelyekre. Ilyen volt Elphinstone, Om Halhala, Habili Nakari (erről majd később) és a tengeri tehén, másnéven dugong élőhelye. Szegény dugongot a retardált orosz turisták annyira felstresszelték, hogy már nagyon nehéz őt megtalálni, mert elkezdett félni az embertől. Nekünk ez most sikerült, de sajnos pont olyan helyen, ahol nem lehetett búvárkodni, csak szorkelezni, és így is csak néhány percet lehetett látni az állatot.
Nagyon élveztünk minden merülést, és fantasztikus lehetőség volt, hogy a házizátonyon Biyadhoo vezethetett csoportokat is. Én most csak segédkezdtem, amikor szükség volt rá, de így is rengeteget tanultam ezekből a merülésekből, és nagyon örültem, amikor sikeresen megoldottam egy feladatot vagy problémát. A kirándulóhelyekre mindig helyi merülésvezetővel mentünk, így itt csak az volt a dolgunk, hogy gyönyörködjünk a víz alatti világban. Mutatom is, hogy miket láttunk ebben az egy hétben.
Házizátony:
Elphinstone:
Om Halhala:
Nakari:
Itt Shagrán úgy van a búvárkodás, hogy öt napon keresztül lehet korlátlanul merülni a befizetett összegért cserébe. A hatodik napon plusz összegért lehet merülni a házizátonyon, vagy el lehet menni valamilyen fizetős kirándulásra. Ehelyett Karlo azt találta ki, hogy mindannyian elmentünk Marsa Nakarira, ami Shagrának a "kistestvére", azért, hogy segítsünk a helyieknek a tengerből összegyújteni a szemetet, és ezért cserébe a második merülésünket ingyen kaptuk (ez volt Habili Nakari).
Ezt a szemétszedést nem úgy kell ám elképzelni, hogy hemzseg a tenger a műanyagtól és egyéb szeméttől, igazából palackot, üdítősdobozot és ehhez hasonlót nem is találtunk egyet se, csak néhány zacskót és kisebb nejlondarabkákat. Szóval a szemétszedős merülés is inkább az élővilág megfigyeléséről szólt, mint a takarításról.
Nakari egy hasonló búvárfalu, mint Shagra, csak jóval kisebb, kevesebb ember befogadására alkalmas. Ezzel együtt nagyon hangulatos, és az ottani séf is hasonlóan jól főz, mint shagrai kollégája. És akkor jöjjenek innen is a képek:
Az utolsó merülés, az a bizonyos Habili Nakari volt a legnagyobb kihívás, és egyben a legtanulságosabb is. Elmondták előre, hogy ez egy áramlatos hely, szóval lélekben készültünk rá, de ami várt minket a víz alatt, az több volt mint durva, nekünk legalábbis, mert igazán áramlatos helyen még nem merültünk. Maldívon belefutottunk pár áramlatba, de az ehhez képest sétagalopp volt. Mindannyian küzdöttünk, mint kismalac a jégen, de az én lábaim nem az áramlattal szemben való úszásra vannak kitalálva, így hamar feladtam a dolgot, és jeleztem, hogy ki akarok menni mert elég volt. Ennek is megvan a maga protokollja, mert 25 méter mélyről nem lehet csak úgy kiszaladni, de Biyadhoo felügyelete alatt gyönyörűen megoldottuk ezt a feladatot is, és ugyan teljesen kimerülve, de biztonságban és probléma nélkül kijutottunk a zodiacba. Nem sokkal utánunk egyébként a többiek is elindultak kifelé, 30-32 percnél többet nem merült senki, pedig egy normál merülés simán lehet akár egy órás vagy még hosszabb is, ha nyugodtak a körülmények. Először el voltam keseredve, hogy ennyire nem sikerültek itt a dolgok, de aztán rájöttem, hogy nem baj, mert ilyen sokat merülésből még sosem tanultam, mint itt.
A nap végén visszabuszoztunk Shagrára, és a következő nap már merülés nélkül telt, mert este 22:45-kor indult a gépünk haza.
Túl gyorsan telt el ez a hét is, szívesen maradtunk volna még, hogy még többet gyakorolhassuk a merülésvezetést, és tanulhassunk Karlótól.
