Blog

Érdekes egy úton mentünk végig, már ami a búvárkodást illeti. 

Amikor a Maldívon elkezdtük a kezdő nyílt vízi búvártanfolyamot, azaz az OWD-t, akkor még úgy gondoltuk, hogy ez a minősítés tök jó lesz nekünk, hiszen bárhol merülhetünk vele 18 méterig, ami teljesen elég. Nem kellett túl sok idő, mire rájöttünk, hogy nem, nem elég, szükség van a haladó búvár (AOWD) minősítésre is, mert így már 30 méterig le lehet merülni, és ott a 18-30 méter közötti sávban élnek az igazén érdekes élőlények, szóval így végül megcsináltuk azt is. Mire idáig eljutottunk, addigra az oktatónk már nagyon jól látta, hogy Biyadhoo-nak találták ki a búvárkodást, és kapacitálta, hogy menjen tovább, egészen Divemaster szintig, ami ugye a profi búvár lét első szintje. Ekkor én még nagyon nem voltam ott, és az oktatónk azért javasolta, hogy végezzem el a mentőbúvár képést én is (ami egyébként a legfelső amatőr szint), mert reménykedett benne, hogy ez növelni fogja az önbizalmamat a víz alatt, és amit ezen a tanfolyamon meg kell tanulni, az segítségemre lesz a későbbiekben is. Igaza is lett, a rescue tanfolyam alatt vált igazi szerelemmé számomra is a búvárkodás, és ekkor már a fejembe vettem, hogy hiába nem gondol engem senki alkalmasnak divemasternek (amivel egyébként teljesen egyet is értettem akkor még), akkor is az leszek.  Amíg Biyadhoo készült a DM vizsgára, én is mindig ott voltam az oktatáson, és csendben figyeltem, aminek meg is lett az eredménye, mert miután Biyadhoo levizsgázott, rá pár hónapra egy alkalommal azt mondta az oktatónk, hogy most már elég felkészült vagyok, kezdhetem én is a DM tanfolyamot. 

Innen kezdve pedig teljesen beszippantott immár engem is a búvárkodás világa,  és hosszú távon elkezdtük ebben elképzelni magunkat. Viszont azzal is szembesülnünk kellett, hogy divemasterként még túl sok lehetőség nincsen, Így fejünkbe vettük, hogy elkezdjük a búvároktatói (OWSI) képzést. 

Magyarországon a Diveworld Hungary az első olyan búváriskola, amelynek megvan a jogosultsága búvároktatókat képezni, és idén indult náluk a legelső ilyen tanfolyam.  Az iskola vezetőjét Karlo-n keresztül már futólag ismertük, így be is jelentkeztünk a tanfolyamra.

Február másodk felében kezdődött az első rész, az EFR oktatói képzés, ahol azt tanultuk meg, hogy hogyan ekll elsősegélynyújtó tanfolyamot tartani. Hogy ez hogyan jön a búvárkodáshoz? Úgy, hogy a mentőbúvár képzésnek része az elsősegélynyújtó tanfolyam, vagyis aki búvároktató akar lenni, annak elsősegélynyújtó oktatónak is lennie kell.

A tanfolyam két napját nagyon élveztük mindannyian, rengeteget nevettünk, de mindenközben elképesztő sokat tanultunk is, szóval nem csak móka volt és kacagás, elfáradtunk a végére rendesen. Utána két hét volt felkészülni a vizsgára, amely múlt szombaton volt. Ezt a két hetet nem állítom, hogy visszasírom, mert ráadásul közben volt még a zárás is, és így azért elméletet tanulni, plusz a gyakorlati feladatokra felkészülni nem volt kifejezetten egyszerű. De minden jó, ha a vége jó, tanulótársainkkal együtt mindannyian sikeres EFR oktató vizsgát tettünk, és a tegnapi  napon megérkezett az oklevelünk is:

EFR I

EFR K

 

Most van pár hét szünet, mert mi is elutazunk, illetve utána az oktatónk mennek egy hosszabb túrára, de április közepén folytatódik a tanfolyam, immár a búvároktatói résszel. Ahogy elnézem, az se lesz egy sétagalopp (sok elméleti tanulás, és uszodai gyakorlás vár ránk), de mindent megteszünk, hogy június 7-én és 8-án sikeresen teljesítsük a vizsgákat.

 

 

2022-ben jártunk utoljára Amsterdamban, és T-ék már igencsak hiányoltak bennünket, ezért úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk őket, és február 10-én együtt ünnepeljük velük a házassági évfordulónkat. Az utolsó pillanatban úgy alakult, hogy Lara és Bálint is jöttek velünk, így négyen indultunk útnak.

Az egyetlen kezelhető utazási lehetőség Budapestről jelenleg a KLM, így velük repültünk, de bár ne tettük volna. Na jó, annyira azért nem volt elviselhetetlen, de lényegében semmivel sem adnak többet, mint bármelyik fapados légitársaság, csak éppen kétszer annyiba kerül a jegy. A fő baj az, hogy még tapasztalt, a repülésben igencsak jártas utazóként sem sikerült észrevennünk azt az apróbetűs részt, hogy a jegyünkben nem garantált, hogy a kézipoggyászunkat felvihetjük a fedélzetre, így odafelé menet el is vették Ferihegyen. Amsterdamban pedig botrányosan sokat, közel egy órát vártunk, mire visszakaptuk a bőröndjeinket. Hazafelé menet már jobb volt a helyzet, mert ugyan akkor is kaptunk üzenetet, hogy a gurulós kézibőröndöket fel kell adni, de mi ezt okosan figyelmen kívül hagytuk, és mivel votl elektronikus beszállókártyánk, így simán odamentünk a kapuhoz és probléma nélkül felszálltunk, és még a bőröndöknek is volt kényelmesen hely. Odafelé is így tettünk volna, csak itt nem kaptunk elektronikus beszállókártyát, ezért muszáj volt odamenni a check-in pulthoz, ahol azonnal lecsaptak a bőröndjeinkre. Tanulság a jövőre nézve: KLM-re nem viszünk gurulós bőröndöt kézipoggyásznak (a hátizsákokat, kisebb utazótáskákat nem vették el ugyanis Ferihegyen sem).

Ezt az apró kis közjátékot követően viszont már minden szuper volt. T. kijött értünk a repülőtérre, és először elmentünk egy búvárboltba, ahol úgy volt, hogy meg tudjuk venni a hőn áhított uszonyomat, ám végül nem jártunk sikerrel. Ezt követően bementünk Amsterdam belvárosába, a kedvenc helyünkre, a Blue Amsterdam kávézóba, amely egy bevásárlóközpont tetején található, szuper körpanorámával a városra. A kora hajnali ébresztő után nem voltunk kifejezetten frissek, de a kávé és egy kis ennivaló jót tett mindenkinek.

 

blue 

Ezen a napon délután T-ék egy esküvőre voltak hivatalosak, így egyedül voltunk otthon. Nem volt kedvünk kimenni a városba, túl fáradtak voltunk hozzá, így inkább rávetettük magunkat T-ék társasjáték-készletére és játszottunk, amíg ők haza nem értek.

Másnap nekiindultunk, hogy Laráéknak is megmutassuk a város érdekesebb részeit. A Blue mellett a másik kedvenc helyünk a Vondelpark, így itt kezdtük a napot, és sétáltunk egy hatalmasat a hideg, de mégis kellemes időben. Még jóbarátainkkal, a nílusi ludakkal is találkoztunk :)

vondel2

vondel1

vondel3

Ebéd után ismét visszamentünk, ezúttal a Dam-on megnéztük a királyi palotát (mármint kívülről, be nem mentünk), sétáltunk egy nagyot a belvárosban, és benéztünk a Begijnhof-ra is. Ez egy állami kézben lévő lakónegyed, ahol bizonyos rászorultsági alapon özvegy asszonyok kaphatnak lakást. Nagyon szép, rendezett, békés környék, és most már csak egy bizonyos részén sétálhatnak a turisták, a többi részre csak az ott lakók mehetnek be. Jó megoldás, mert látni így is lehet mindent, de a helyieknek is megvan a nyugalma.

begijn1

begijn2

Innen átmentünk a Rembrandtplein-re, ahol reménykedtünk benne, hogy látható még az Éjjeli őrjárat című festmény szobor változata, de sajnos ezt eltüntették onnan. Helyette Rembrandt szobra elé tettek egy ilyen - szerintünk enyhén giccses - installációt:

rembrandt

Végül pedig átsétáltunk a virágpiacon, ami még ilyenkor télen is nyitva van, és sokféle virágot, virághagymát lehet kapni ilyenkor is. 

A több mint 8 kilométeres sétához mi már nem vagyunk hozzászokva, így kellőképpen elfáradva érkeztünk haza, de arra azért maradt még kapacitásunk, hogy ipari mennyiségű lángost süssünk vacsorára :D Nagy kedvence T-éknek a lángos, a gyerekek már rögtön érkezésünk után kérdezték, hogy ugye eszünk majd. Még jó hogy :D

Másnap, ami már a házassági évfordulónk napja volt, T kitalálta, hogy amíg a gyerekek iskolában vannak, D pedig dolgozik, menjük el Zandvoort-ba a tengerpartra. Sok évvel ezelőtt egyszer voltunk már ott, de Laráéknek is meg akartuk mutatni, milyen a holland tengerpart. Ilyenkor télen nyilvánvalóan teljesen kihalt :) Nyáron viszont, különösen hétvégén, nagy élet van errefelé, a hollandok még fürdeni is bemerészkednek az Északi-tengerbe, am amúgy még augusztusban sincs 18-19 fokosnál melegebb.

Zandvoort

Ebéd után Laráék még visszamentek a városba kettesben nézelődni, mi pedig előkészítettük az ünnepi vacsorát, ami az egyik nagy kedvencünk, Wellington-bélszín volt, és gyönyörűen megterített, ünnepi asztalnál fogyasztottuk el, egy isteni Rioja társaságában :)

Másnap délután pedig indultunk már haza. Nem volt ez most túl hosszú utazás, de így is jó volt kikapcsolódni és távol lenni itthonról egy kicsit.

Most pedig ismét izgalmas időszaknak nézünk elébe, mert jövő héten kezdjük a búvároktatói tanfolyamot, ami egészen június elejéig tart, akkor fogunk vizsgázni. Nem állítom, hogy nem vagyunk berezelve, mert rengeteg tanulni- és gyakorolnivalónk lesz, de mivel azóta ez az álmunk, hogy elkezdtünk búvárkodni, így mindent megteszünk majd, hogy sikeres vizsgát tegyünk. Közben vár még ránk egy egyiptomi utazás, sok-sok búvárkodással, amit már szintén nagy izgalommal várunk.

Nem fogunk unatkozni a következő 3-4 hónapban, az teljesen biztos :)

 

 

 

 

 

További bejegyzések