Most nézem csak, hogy azóta nem írtam, hogy Eilatban voltunk november végén. Hát, azóta történt egy és más.

A karácsony a maga szokásos, csendes, mérsékelten zabálós módjában telt. Csakúgy, mint a szilveszter, hiszen nekem január 1-jén is munka volt a zárás miatt. Aztán Apusom hirtelen megbetegedett, kórházba került, és még januárban elvesztettük őt :( Ez rányomta a bélyegét a következő hetekre, amikor is egyébként izgatottan kellett volna várjuk, hogy ismét utazunk a Maldívra, ezúttal az ottani nyárba, a száraz évszakba. 

Azért csak eljött a február és az indulás napja, és addigra megjött az izgalom is, hiszen mégiscsak feltehettük a kis hátsó felünket egy Emirates gép fedéleztére, ami nem is akárhová vitt minket :)

Jót repültünk, és ezúttal Dubaiban is kipróbáltunk egy reptéri prémium várót. Hát, a magyarországinak igazából a nyomába se jön, tele van mindenféle ételekkel: leves, többféle meleg étel, édesség, gyümölcs, saláták, alkoholos és alkoholmentes italok, kávé tea, szóval itt azért könnyebben eltelt a várakozási időnk, ami egyébként éppen éjszakára esett. Aztán mentünk tovább Maléra, ahol a koronavírus miatt kicsit macerásabb volt a beléptetés, mint máskor, de végül egy kisebb trükkel a többszáz fős sor elejére keveredtünk, és így elértük a 10:45-ös hajót, ami vitt minket a szállásunkra.

A Kaani Palm Beach hotel egy frisseén épült szálloda, február 1-jén nyitott, és mi február 7-én érkeztünk. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor felkísértek minket a szobánkba, a kilencemeletes szálloda kilencedik emeletére. Még a liftben mondta a kísérőnk, hogy ugyan mi standard szobát foglaltunk, de tengerre nézőt kapunk. Itt már sejtettük, hogy jó lesz nekünk, de ahogy beléptünk a szobába és kinéztünk a teraszon erre a látványra, hát, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy még a lélegzetünk is elakadt:

Egyébként maga a szoba is csodaszép volt, és a személyzet is szuperkedves. Az egyikükkel, Mohameddel nagyon összehaverkodtunk, ő volt a legrendesebb mindannyiuk közül, és kb. ő intézett nekünk mindent, amit csak kellett, a kirándulás foglalásától kezdve a hazafelé menő hajó foglalásán keresztül a zajongó, rajcsúrozó oroszok megfékezéséig mindent a világon. 

Az ott töltött 10 napunkat alapvetően pihenésnek, fürdőzésnek, evés-ivásnak, sznorkelezésnek szenteltük. Közben megünnepeltük a házassági évfordulónkat is. Aznapra foglaltuk le a sznorkelezős kirándulásunkat, és óvatlan módon elárultuk Mohamednek, hogy mért pont aznap szeretnék kirádulni menni :) Mire hazaértünk, ez várt minket a szobában:

Nagyjából bármin tudok sírni újabban, így persze ezt se úsztam meg száraz szemmel, de nagyon jólesett, hogy gondoltak ránk (egyértelmű volt, hogy Mohamed intézte :D).

Ha már a sznorkelezést említettem, nézzétek, mcsoda szépségeket láttunk a víz alatt :)

Ezeket a képeket egyébként nem mi készítettük, hanem a vezetőnk, aki merült velünk. A kirándulás ára magában foglalta a fényképeket is - ilyennel se találkozutnk még sosem. A kirándulás után este mindenki, aki kérte, megkapta a telefonjára az össze fotót, többszáz darabot, amiből aztán mindenki kiválogathatta magának, hogy melyikeket szeretné megtartani. 

A többi napon pedig egyszerűen csak élveztük az életet, napközben lustálkodtunk, fürödtünk, nem csak lent a strandon, hanem a szállodánk tizedik emeletén, az infinity pool-ban is, ahonnan szintén lélegzetelállító a kilátás. Esténként pedig sétálgattunk az amúgy eléggé picurka szigeten, és próbáltuk megtalálni a kedvenc éttermünket :) Végül az utolsó két napban ez sikerült is, utolsó előtti és utolsó napon ettünk abban a két étteremben, ami ezentúl a kedvencünk lesz. Merthogy már megvan ám a foglalásunk jövő februárra is, és még az se kizárt, hogy idén szeptemberben is itt kötünk ki, ha a Scoot meg a koronavírus sokat szórakozik a Balira szóló repjegyünkkel :)

A szám jártatása helyett mutatom inkább a képeket :)

A naplemente amúgy egy kihívás volt: hiába nézett a szobánk is és a strandunk is nyugat felé, a naplemente legvégét sosem láttuk, mert mindig felhős volt a horizont :( Na de majd jövőre újra megpróbáljuk, hátha akkor látunk majd tökéletes naplementét :)

Itt látszik, hogy milyen kicsi a sziget, mi az egyik végén voltunk, és látszik, hogy milyen közel van a másik vége :)

Ugye mondtam, milyen csodás a kilátás a tizedikről? :)

Egyik este összebarátkoztunk Luissal, a papagájjal is :)

Maafushi-n nevezetesség nem sok van, így amikor nem az Indiai-óceánban gyönyörködtünk, akkor ilyen jópofa feliratokkal találkoztunk, jellemzően az esti sétáink során:

Sajnos eljött egyszer csak a hazautazás napja is :( Talán ennyire még sose volt rossz hazajönni utazásból, mint most. Jövő februárig még megyünk jópár helyre, ami biztos, de már most számolom a napokat, hogy mikor megyünk vissza ide. Sok szuper helyen jártunk, de mindkettőnknek ez a kedvence, így nem kérdés, hogy minden évben visszajövünk :)

Amikor már a hajó elvitt minket a szigetről és odaértünk Maléba a reptérre, ott már kicsit jobban éreztem magam, már csak azért is, mert ilyen jópofa dolgokat lehet látni ott:

A hazafelé utunk eléggé eseménytelenül telt, rendben volt minden. Dubaiban megaludtunk egy éjszakát egy reptér melletti szállodában, mert a csövezéshez már kissé megöregedtünk :) 

Egy szó, mint száz, csodás volt ez a tíz nap, minden pillanatát élveztük!