A hétvégét Horvátországban, Zadarban töltöttük.

Biyadhoo-ék cége üzemeltet ott egy kalandparkot, ahol is Biyadhoo-nak fel kellett szerelnie és be kellett üzemelnie néhány biztonsági kamerát, és felajánlották, hogy lemehetünk családostul a hétvégére.

Már péntek este elindultunk. Hála a rossz időnek, nem volt nagy dugó az utakon, pedig féltem, hogy a Balatonra ill. a horvát tengerpartra tartók miatt nehezen fogunk haladni. Leértünk 5.5 óra alatt, valamikor éjjel fél 1 körül érkeztünk. Gyorsan bedőltünk az ágyba, és alvás. 

Szombat reggel úgy 8 körül keltünk, aztán 9 után mentünk ki a kalandparkba. Először eljátszottuk, hogy mi csak nézelődni vagyunk itt, meg bepróbálkoztunk, hogy adjanak kedvezményt (tesztelni kellett az ott dolgozókat, hogy mennyire „okoskodnak”), majd végül közöltük, hogy mi jöttünk ellenőrizni és kamerákat szerelni. Biyadhoo nekikezdett a munkának, mi meg megkaptuk a mászócuccainkat: Bukósisakot, kesztyűt, meg egy ilyen karabineres izébizét, mint ami a hegymászóknak is van. Megmutatták a fő szabályokat, hogy hogy kell mászni, aztán indulhattunk.

A kölkök módfelett élvezték a dolgot, az összes pályán végigmentek. Vannak gyerekeknek meg felnőtteknek való pályák is, mindegyiket kipróbálták. Nekem is ez volt a tervem, de elég hamar rájöttem, hogy ehhez bizony kicsit jobb kondíció kellene, mint ami nekem van. Nem látszik kívülről, de rohadt fárasztó ez a mászás. Egyensúlyozni, kapaszkodni, közben haladni… Szóval kemény. Utólag rájöttem, azt szúrtam el, hogy a gyerekpályákon kezdtem, ami nekem azért volt nehéz, mert a kapaszkodók túl alacsonyan voltak, így nagyon nehezen tudtam megtartani magam és hamar elfáradtam. Azért az egyik felnőtt pályán sikerült végigmennem (nagyjából háromszor lassabban, mint ahogy a gyerekek mentek, de sebaj), aztán mikor lejöttem, totál kidőltem. Menet közben összeszedtem néhány kék-zöld-lila foltot, és az összes létező izmomba egy jó kis izomlázat :-) Menni pl. még most sem tudok rendesen, és ahogy kinézek, hát nem csodálkoznék, ha elterjedne, hogy ver az uram :-)

Kb. fél 3-ra készült el Biyadhoo a kamerákkal, akkor indultunk le a partra ebédelni meg fürödni egy kicsit. Nagyjából az éhhalál szélén álltunk, de egész végig hülyéskedtünk a kölykökkel. Végül jó sok várakozás után megkaptuk a kajánkat. Belaktunk, aztán próbáltunk valami normális partszakaszt találni, ami nem tiszta kő és tengeri sün (ugyanis rutinosan itthonhagytuk a medúzacipőnket). Hát ezt megszívtuk, mert ilyen helyet nem találtunk. Végül kocsival próbáltunk fürdőhelyet keresni, de igazából egyik se tetszett annyira, így szépen hazamentünk.

Biyadhoo azonnal kidőlt, miránk meg a gyerekekkel ránk jött az ötperc (ami úgy 4-5 óra hosszat tartott…): Találtunk a konyhaszekrényben valami reggelizőpelyhet, amit össze akartak keverni a sörrel, amit iszogattam időközben (jelzem, most már a Coronitát is megiszon, de szigorúan csak akkor, ha legalább fél lime benne van). Laptopról hallgattunk zenét, többek között a foci vb kapcsán elhíresült Waka Waka-t, amire megpróbáltunk Shakira módjára táncolni, de hát mondanom se kell, röhögésbe fulladt az egész. Csodálom, hogy nem jött fel az alattunk lakó a dübörgésre, amit az ugrálásunkkal rendeztünk. Megnéztük még az Amerikai Pite 7-et, meg elmesélték a srácok, hogy manapság hogy megy az iskolában a felvilágosítás (ami mellesleg egy közröhej, ha komolyabban belegondol az ember), Lacika bemutatta, hogyan tart órát a fizikatanárjuk (érdemes lett volna felvenni videóra, nagyon komoly volt :-)), meg hogy ki melyik tanárt/osztálytársat hogyan szívatta meg.

Ez ment úgy este 10-ig, amikorra is kellőképpen lefáradtam és elhúztam aludni.

Másnap délelőtt még ki kellett menni egy fél órára a kalndparkba, befejezni pár dolgot a kamerákkal, de utána kimentünk strandolni. Még korán reggel Biyadhoo talált egy viszonylag aprókavicsos partszakaszt, oda mentünk le. Szerettünk volna fürdeni, de nem jött össze, mert olyan rohadt hideg volt a víz, hogy majdnem belefagytunk. Úgyhogy ebéd után hazamentünk, lefürödtünk, összepakoltunk és elindultunk haza.

A hazaút is egy élmény volt: az autópályán összeakadtunk két osztrák autóval, akik sokkot kaptak attól, hogy megelőztük őket. Végül ide-oda előzgettük egymást, mint egy jobbfajta autóversenyen. Vicces volt, ahogy mutogattak nekünk mindenféle szépeket, mi meg hasonlókat nekik. A kölkök roppantmód élvezték.

Közben Viki kitalálta, hogy neki jobb lenne, ha nem Dominós, hanem előfizetéses lenne a telefonja, amit hazafelé jövet el akartunk intézni. Megtudtuk, hogy a budaörsi Auchan az egyetlen hely, ahová zárás (este 8) előtt még odaérhetünk. Mentünk ezerrel az M7-esen, mígnem belefutottunk a Balatonnál egy balesetbe, ami egy nagyjából 7-8 km-es dugót jelentett. Ugyan tök szabálytalanul a leállósávon elmentünk a dugó mellett, de annyira le kellett lassítani, hogy kb. 10 perccel késtük le a telefonosokat. A kölkökre időközben megint rájött az ötperc, nagyjából akármit mondtál nekik, szakadtak a röhögéstől. Kicsit az agyukra ment a hétvége :-) 

Lacikát hazavittük, aztán mi is mentünk haza. Kipakolás, fürdés, szundi.

Jó kis hétvége volt :-)