Fél 10 körül sikerült elindulnunk hazafelé. A hegyről csak iszonyú lassan tudtunk lejönni, mert az előző nap leesett havat még nem sikerült teljes mértékben elpucolni, elég csúszós volt az út. Az egy héttel ezelőtti tapasztalatok (lezárt hágó ugyebár) birtokában Nizza felé kellett vennünk az irányt. Mivel a csapatból még jónéhányan nem látták a Cote d'Azur-t, úgy döntöttünk, tartunk ott egy rövid pihenőt és körülnézünk.
Ez a rövidke pihenő 2 órásra sikeredett. Alapvetően azért, mert elsőre nem találtunk le a tengerpartra, hanem a repülőtéren kötöttünk ki :-) Végül Nofra orra után menve sikerült eljutnunk a parthoz. Ekkor már csak a kikötőt kellett megtalálni, mert többen a yacht-okra is kíváncsiak voltak. Krisztina a kikötőben levő egyik cukrászdában összeismerekdett egy olasz felszolgáló hölggyel (Krisztina anyanyelvi szinten beszél olaszul, akárcsak a gyerekei), aki 2 cappuccino-ért cserébe megengedte, hogy a cukrászdájában tartsuk meg a jól megérdemelt mosdószünetünket.
Ekkor már elmúlt déli 12 óra, és még kb. 1200 km volt előttünk. Nekivágtunk az útnak, nagy nehezen ismét keresztülverekedtük magunkat fél Nizzán, és megtaláltuk az autópályát.
Innentől egész eseménytelen volt az utunk, egészen Velencéig (mármint a híres olasz városig). Már elég késő volt, nem is emlékszem, pontosan hány óra, amikor is Nofráék kocsija ment elöl, Sutyika vezetett, utánuk Krisztina és a legvégén mi. Egyszer csak látjuk ám, hogy a két kocsi letér a pályáról, de mire felfogtuk, hgy mit csinálnak, már bőven túljutottunk a kijáraton.
Hívtuk Nofrát, hogy mi a frászt csinálnak, mire rezignáltan közölte, hogy elfogyott a benzin...... Mindenki aludt, úgy tűnik, a volánnál ülő Sutyika is, mert csak azt vette észre, hogy lassul az autó mint állat és megállt a motor....
Itt egy újabb másfél órás pihenőre kárhoztattak bennünket. Ahol letértek, találkoztak egy autómentővel, aki hozott nekik valamennyi benzint, amivel vissza tudtak jutni a pályára, és elérték a legközelebbi benzinkutat, ahol mi vártunk rájuk. Nofra közölte, hogy a kocsijuk a 140-150 km/h-s tempónál kb 13 litert fogyaszt, így ők visszatérnének a 100-as tempóra. Mivel ekkor már rohadt késő volt és istentelen fáradtak voltunk, végül magukra hagytuk őket.
A szlovén autópályán viszont utólért minket a hóesés, csak hogy teljes legyen a boldogságunk. Ez kitartott egész Magyarországig, de az én kis drágámnak hála ilyen körülmények között is igen jó tempóban tudtunk jönni.
Itt már teljesen hulla volt mindenki, igazából csak arra emlékszem, hogy hajnali 3 után valamivel érkeztünk meg Zuglóba, ahol Borit és Pétert kitettük. Innen már elég gyorsan hazaértünk, és pontosan hajnali 3:30-kor küldtem sms-t a szüleimnek, hogy rendben hazaértünk.
A 18 órás út után még gyorsan megbeszéltük Nofrával és Krisztinával, hogy ha megérkeznek, csak szedjék le a nagy boxot Nofráék kocsijáról, aztán másnap majd elpakolunk, aztán bezuhantunk az ágyba.
Reggel fél 8-kor küldte Nofra az sms-t, hogy ők is hazaértek és betették a walkie-talkie-nkat a postaládánkba.
Nagyjából (azt nem mondanám, hogy röviden :-)) ennyi. Szép volt, jó volt, nagyon megérte, annak ellenére, hogy néhányszor megszívattak minket vagy mi szívattuk meg magunkat :-) Bármikor szívesen visszamennék újra.