Idén kicsit rendhagyóra sikeredett a nyaralásunk. Ott kezdődött a dolog, hogy esküvő volt a családban: Ifjú Hápok egybekeltek, ráadásul Biyadhoo volt Lacika tanúja. Így aztán kitaláltuk, hogy megszervezzük nekik a nászutat. Annak idején nagyon boldogok voltunk, hogy Apukámék megtehették, hogy a nászutat kapjuk tőlük nászajándékba, és most nekünk is megvolt a lehetőségünk rá, így nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk :) No de mivel még korábban Larának is tettünk egy ígéretet, hogy legközelebb ha megyünk Maldívra, elvisszük őt, így már ötfős családként utaztunk volna, ha időközben még Anyukám is be nem jelentkezik hatodiknak. Úgy tűnik, valóban nagyon bejött neki Seychelles, mert a többiekhez hasonlóan ő is nagyon izgatottan várta az utazást.

Sikerült úgy repülőjegyet venni, hogy az esküvő másnapján induljunk, csak az volt a baj, hogy az első járatunk reggel 9-kor indult :D A felkelés meglepően jól ment, mert mindenki izgalomban volt, de az utazás nagyon fárasztó volt. Maléba érve esős, viharos idő fogadott minket, de szerencsére a hajótranszfer elindult, és már itt kaptunk ízelítőt, hogy milyen kellemes meleg ilyenkor az Indiai-óceán :) A vihar miatt ugyanis kicsit beázott a hajó, de szerencsére csak a rajtunk levő ruhák lettek vizesek, a csomagjaink megúszták.

Számunkra ez volt az első olyan maldív utazás, amikor egy már ismert szigetre mentünk vissza, jelesül Maafushi-ra. A kikötőbe érve már várt minket barátunk, Mohamed, aki a foglalásunkat és az összes ügyes-bajos dolgunkat intézte. Jó volt őt is és a szigetet is viszontlátni.

Érkezés után bepakoltunk a szobáinkba és elindultunk, hogy megmutassuk a többieknek a szigetet (meg persze azért is, hogy délelőtt 10-kor ne aludjunk el mindannyian :)). Utunk során, és az ott töltött 12 nap alatt rengeteg macskával találkoztunk, úgyhogy mindannyian kiélhettük a macskamániánkat ezekkel a kis cukiságokkal :)

Ezt a kis szürke cicát úgy hazahoztam volna a bőröndben - amikor megkérdeztem tőle, hogy hazajönne-e velem, hangos nyávogással helyeselt, csak hát sajnos a repülőtéren adódott volna miatta némi kis problémánk :D

Egy nap kivételével (amiről majd mindjárt mesélek) intenzíven lógattuk a lábunkat, és szuperfinom dolgokat ettünk-ittunk. A csapat kedvence lett minden, amiben passion fruit van, legyen az üdítő, alkoholmentes koktél, bármi. Kész csoda, hogy nem kaptunk passion fruit mérgezést :D Egyébként a legtöbbször ebben az étteremben ettünk:

Egyrészt itt volt szerintünk a legjobb a kaja, másrészt ők voltak azok, akik minden nap ebédidőben kijöttek a strandra az étlappal, és utána helyünkbe hozták az ebédet. De nem ám dobozban, műanyag evőeszközzel meg műanyag poharas üdítővel, nem. Rendes porcelán tányérban, fém evőeszközzel, és az üdítőket is üveg pohárban hozták.  

Volt egy másik jó kis hely, a Caviar, ezt pedig azért szerettük, mert volt nekik egy ilyen helyes "kis" papagájuk, aki egészen szociális kis lénynek bizonyult, és nem akart mindenkit megcsípni:

A szállásunk, a Kaani Palm Beach, egy kilencemeletes szálloda, amelynek a tizedik emeletén található egy infinity pool, ezzel a csodás kilátással:

Egyébként az egész környék nagyon jól néz ki, különösen a kilencedik meg a tizedik emeletről szemlélve:

Mi korábban keltünk általában, mint a többiek, így még reggeli előtt mindig lementünk a partra, mert ilyenkor még szinte senki sem volt (viszont a napágyakat már ilyenkor le kellett foglalni, mert különben se napágy, se árnyékos hely nem jutott volna), és ilyenkor lehetett legkönnyebben látni ilyen kis cápákat:

Ígértem az imént, hogy mesélek a kirándulásról is. Ez egy egésznapos hajós túra volt, Mohamed mondta meg, hogy melyik nap menjünk, amikor biztosan nagyon jó idő lesz, és igaza volt, mert tényleg egy szavunk se lehetett az időjárásra. A program abból állt, hogy először elmentünk egy másik szigetre, Fulidhoo-ra, ahol rájákat simogathattunk. Utána a nyílt vízen úszhattunk irdatlan sok dajkacápával, majd megnéztünk egy elsüllyedt hajóroncsot, ahol szintén lehetett sznorkelezni, a végén pedig egy homokpadon ebédeltünk. Eszméletlen jól éreztük magunkat, de helyettem meséljenek inkább a képek:

Egyik nap nagy meglepetésben volt részünk. Éppen lazítunk reggeli előtt a parton a frissen lefoglalt napágyunkon, amikor halljuk, hogy valaki eszméletlen hangosan elkezd magyarul kiabálni. Hát kiderült, hogy egy kedves ismerősünk, Viktor az, akivel éppen egy éve, Eriyadu-n ismerkedtünk meg, és nem is tudtuk (se ő, se mi), hogy itt össze fogunk futni. Mohamed persze tudta, de a kis komisz nem árulta el, hadd legyen meglepetés mindhármunknak. Nem tudom, melykünk lepődött meg jobban, de hogy felvertük a reggeli csendet, az teljesen biztos :)

Sajnos ilyen helyen gyorsan eljön a búcsú ideje, így történt ez most is. Pillanatok alatt elrepült a tizenkét nap. Hazaindulás előtt a kikötőben készítettünk még egy búcsúfotót, ...

... azután kezdetét vette a közel 24 órás hazaút.

Azt gondolom, hogy mindannyian csodásan éreztük magunkat, és én személy szerint remélem, hogy lesz még alkalmunk megismételni, akár egy másik maldív szigeten :